Utazás

Itt a nyár, az utazási szezon, mikor a Balaton parton lévő egy négyzetméterre eső emberek száma kétszáz és ez még csupán reggel, azonban gondolom, ezt a szituációt senkinek nem kell bemutatni.

Eddigi életemben egyszer nyaraltam külföldön, az is Horvátországban volt. Mivel ugyebár tengerparti ország (nem úgy, ahogy osztálytársam gondolja: ha Anglia szigetország, akkor nincs tengerpartja), az éttermekben tonnaszámra lehet enni a halat, csigát, kaviárt, kagylót, halat és halat.

Ugyebár a magyar ember nem mer nagyon belevágni a tenger gyümölcsei által tartogatott rejtélybe, így, mikor már harmadik napja lapozgatja a lapot, s elmerülten tanulmányozza, vajon melyiktől kap kisebb esélyben ételmérgezést, előfordul, hogy a pincér megtalál szólalni magyarul, enyhe akcentussal:

- Tudom, rántott hús, sült krumpli.

Nem éppen egy luxus szállót néztünk ki magunknak, ehhez mért volt a szoba mérete, tehát, ha el akartál menni a mosdóba, akkor ki kellett menni két embernek az apartmanból (?), majd neked is, úgy hajtani a bejárati ajtót, behúzni a hasadat, hogy ahogy átlépted a küszöböt, egy kecses oldalsuhanással bent találtad magad a fürdőben. Ahol vigyázni kell, mert teszel előre két lépést, és a zuhanyzóban találod magad, de oldalra lépni is tilos, mert nekimész a kagylónak, valamint hátra se táncolhatsz, mert ott meg a budin keresztül buksz. Ennek tetejében, ha fordulsz kettőt, akkor a ruhaszárítóba könnyen bevághatod a két könyököd, ergo, minden akciód felér egy kész életveszéllyel. Csak tudnám, mit keresett Barbie fürdőszobája a panzióban.

Plusz, annak se volt könnyű, aki a szoba túlsó felében kapta meg az ágyát (három egyszemélyes ágy volt beszuszakolva húsz négyzetméterre körülbelül), mert először át kellett vetődni az első két ágyon, egy "REPÜL A BÁLNA" kiáltással. Nem csodálom, hogy annyi vetődés, ütés, csúszás, kúszás után tiszta prezúrosak lettünk.

Habár, a tenger kárpótolt minket. Hiába vártuk, hogy melegedjen fel, nem sikerült neki. Így, mikor megmártóztunk benne, abban a szent pillanatban lettünk mirelit emberek, s az a legszebb, hogy alig két perce álltam a vízben, mikor két olasz kölyök úgy döntött, megsegít és rám borította a fél Adriai-tengert. Ezek után én lettem a helyi látványosság, a magyar vízköpő, ráadásul egy igen ideges vízköpő. Az olasz gyerekek pedig mélybúvárt imitálva tűntek el a tett helyszínéről, még mielőtt én a Csendes-óceánt borítottam volna rájuk.

Nos, a legjobb pillanat még mindig az volt, hogy kis terpeszben álltam, elordítottam anyának, hogy fázom, s mire lenéztem, addigra tíz különböző hal úszkált a lábam között, és nem éppen annak a kedvec bohóchalaknak tűntek, akik a Némóban voltak. Így, még mielőtt Cápát, vagy Piranhát forgattuk volna le újra, velem a főszerepben, visítva futottam ki a partra. Megjegyzem, hét éves voltam.

Nem mellesleg a tengerparti veszekedések a legjobbak. Egy kedves, mindenre odafigyelő, és kifejezetten megértő olasz nő úgy döntött, neki több hely kell, és ránk húzták a napozóágyat. Nos, az én kedves, egyáltalán nem lobbanékony és halk szavú édesanyám egyből ordítani kezdett magyarul, mire a higgadt olasz nő lazán visszaordított olaszul, így tulajdonképpen tőlük zengett az egész horvát park.

Édesapám, aki pedig a tengernél volt és éppen a lábát áztatta a vízbe, felpislantott, hogy tényleg a felesége ordít kétszáz méterrel odébb, vagy csak hallucinál.

Végülis... szeretjük az utazásokat.

Öreg rajongó nem vén rajongó

Öt napja voltam egy koncerten, aminek a hatása alatt vagyok még mindig. Főként fiatalok voltak ugyebár, vasárnap este nyolckor, a tinédzser mit csinál? Hát, nem tanul, az biztos. Majd óra előtt két perccel belelapoz, rádöbben, hogy semmit nem tud, s ahelyett, hogy végigolvasná, a maradék időben pánikolni kezd.

"Hopp, egy tanga repül, énekelve a szállok, hasítok, éjjel-nappal bugyipop! sorokat."

Képzeljük el ezt mondjuk hatvan-hetven év múlva. Koncerten. Nos, akkor szerintem mindent, csak ezt nem fogják behajítani. Mondjuk egy műfogsort dobnak be teljes erőből, azzal az üzenettel, hogy tudd megenni azt a kondéros babgulyást, amit főztem neked. Mellékelt üzenet pedig: a kondért azután küldöm, hogy ezt elolvastad. BAMM! Hívhatjuk is a mentőket.

"Behajolok, megfogom az első sorban nyomorgó lányok kezét, kárpótlásul azért, mert a veséjüket éppen az előbb köpték ki."

Akkor pedig felvonulnak kerekeskocsiban a színpadra, köszöntenek mindenkit, majd sajnálkozva közlik, hogy ez a jó szokásuk elmarad, tekintettel arra, hogy a csípőprotézis nem igen engedi a dolgot, ráadásul valamelyik őrült az előző koncerten egy kondér babgulyást vágtak a fejükhöz, s hirtelen mindenhol csülköket kezdenek látni, ha lehajolnak... de, természetesen nem hajlonganak, mert a csípőprotézis ott van.

"A rajongók áradata."

Legyen az alábbi szituáció: a rajongás tárgyai éppen békésen suhannak a tolókocsijukban, betartva bőven a sebességkorlátozást, mikor mellettük egy járókeretes néni elmegy, oldalra pillant és meglátja ifjúkorának legmeghatározóbb alakjait.
A nénikének nem is lesz hirtelen szüksége arra a járókeretre, az így nagyjából Amerikában landol azzal a lendülettel, ahogy meglátja őket, s elordítva magát, hogy "IDE CSAJOK, MEGVANNAK!", kezd el szaladni utánuk. Ők meg, révén, hogy a csípőprotézis mellé nem hiányzik még egy kar is, százhúsz kilométer per órával kezdenek el száguldani a járdán, átlépve a tolókocsikorlátozást.

Majd a tolókocsisok elsuhannak egy rendőr mellett, aki éppen békésen, semmittevéssel nézett ki eddig a fejéből.
Rendőr: ÁLLJ! (vagy lő a mamám)
Utána meg a rajongósereg, hirtelen negyven évet fiatalodva elgázolja szerencsétlent, olyanokat kiáltozva, hogy egész életükben rájuk vártak és akár húsz kondér babgulyást is megfőz nekik, csak álljanak meg... mert járókeret nélkül a max sebesség csak nyolcvan kilométer per óra. A rajongói erő sokat hozzáad!
Mert tudjátok, valakinek a puffin, valakinek a járókeret ad erőt.

Vagy ennek ellentéte: ők ugyanolyan sebességgel suhannak, mögöttük meg a mamik még a csigánál is lassabban, kiáltozva, hogy álljanak meg, mert már nem a régik, mikor képesek voltak még az autópályára is felfutni utánuk.

"Az aroma."

Tegyük fel, hogy mondjuk megérint valamelyik, te meg, örök visítozásra ítélve, fogod azt a karodat, s megígérve, hogy ezt te soha nem mosod le, hívod ki a NATO-t, hogy körözzön feletted. Nehogy valaki azt gondolja, hogy belerondít.
A koncert után ötven év múlva pedig üldögélsz az unokáid körében, s a nyolcból kilenc mered a karodra tág szemekkel.
Unoka: Mami, miért ilyen retkes a kezed?
Te: Hozzáért az egyik nagy kedvencem.
Unoka: *HE?! fej, unoka szinten*
Te: *érzem a csíziót*

S ha még meg is ölelnek, s most mondván egy nevet - Böske - soha nem akarja elveszteni a rá tapadó molekulákat, soha az életben nem fürdik többet. S ha rendszeresen van koncert, úgy körülbelül három-négy év múlva már végeznek is az egész rajongói táborral.
Aztán majd, az utcákon:
Idegen 1: Te, mi ez az erre terjengő meglehetősen "kellemes" buké?
Idegen 2: Nem hallottad? Koncert lesz ötven kilométerrel arrébb.
Menő lesz. Főleg, ha valaki utazik oda, és egyetlen szagmintával meg tudja állapítani, hogy IGEN, JÓ HELYEN JÁRUNK! Nem is kell GPS többé. Működjünk úgy, mint a természetben élő állatvilág.
Ráadásul, ez akkor jön jól, ha későn érkezel meg a koncertre, s már egy hangyának sincsen hely az első sorban, megmutatod, ki a büdösebb és mindjárt lesz helyed. 3 in 1: molekulamegtartás, fajfelismerés, és helyszorítás.

"A csajozás."
Megszülettél a huszadik században, a sors azonban kegyes volt veled és úgy döntött, nemcsak a huszonegyediket tengeted végig, hanem a huszonkettedikbe is belekóstolhatsz. Te éppen, egy járókeretes üldözés után, miután megláttad az egyik kedvencedet tolókocsival gyorshajtani, visszatértél az életed nyugalmas medreibe, mikor meglátod a másikat, aki azonban nem menekül, hanem odagurul melléd, megvillantja a frissen kapott műfogsort, majd bedob egy ilyen dumát:
Hé, csibe, jól nézel ki, véletlenül nem két évszázaddal előbb születtél?

 

Köszönöm szépen a figyelmet!

Négyen egy autóban

December huszonnégy. A nap, mikor nyugodtan kéne otthon ülnöd, nézni a Reszkessetek betörőket, csakhogy kijavítsd a vesszőhibáidat, mert amúgy kívűlről tudod az egész forgatókönyvnek a szövegét, eszed a nasit, amit magad mellé hoztál és a családoddal vagy. Ennek ellenére idegbajosan rohangálsz le-fel, mert rájöttél, hogy reggel tíz óra van, de még a halászlé nem rotyog a gázon, az ajándékok ott állnak becsomagolatlanul, ráadásul a karácsonyfa se öltözteti fel magát, sajnos.

Mi, az előkészületeket már jóval pár nappal megkezdve utaztunk el hárman a ki nem mondom a nevét áruházba, ahol akció volt: hogyha x forint felett vásárolsz, akkor vagy kapsz két üveg pálinkát, vagy egy pontyot.

Apa egyből a pálinkára voksolt, s lévén, hogy az egész család alkoholista, azzal érvelt, hogy a lánya esküvőjére kell valamit itóka. Az meg lesz vagy egy évtized múlva. Anyának pedig fennakadt a szeme, és közölte, hogy NEM! A hal jön velünk haza.
Így történt az, hogy egy agyoncsapott, kifejezetten jóképű - nem csókoltam meg, mert döglött herceget nem akartam látni - pontyot kaptunk a bevásárlókocsinkba, profin becsomagolva. Anya kifejezetten örült neki, dörzsölgette a tenyerét, hogy ebből aztán lesz halászlé, apa pedig sandán méregette a halat, gondolom, azt számolgatta fejben, mennyi az esélye, hogy az a hal két üveg pálinkává változik.

A hal beköltözött az anyósülésre, ezzel kitúrva apát a helyéről, aki egyből morgott a nem létező bajsza alatt, hogy ez "hal(l)atlan", azonban hamar beletörődött a helyzetbe.
Nos, az első sikoly az autóban hangzott el, mikor legalábbis rájöttünk hogy három helyett négyen csücsülünk az autóban: Nagy Szabó egy-kettő, kis Szabó és a Hal. Az utóbbi úgy döntött, átadja nekünk a karácsonyi szívélyes üzleteit, anya pedig a kormány mögött egy komoly áriát nyomott le, rólunk nem is beszélve. Operett színház, családi szinten.

Hazaérvén, anya már kellő gyilkos hangulatba került, halszemet nézett a ponttyal és közölte, hogy ezt az estét ugyan meg nem ússza élve, készülődni kezdett: gumikesztyű, zöld pöttyös zuhanysapka, piros esőkabát fel, szikék kikészítve, láncfűrész jobb kézbe, balta bal kézbe, védőszemüveg bepozícionálva...
Nos, a második sikolyt ekkor hallottuk. Apával, miközben rohantunk előre, szinte láttuk lelki szemeink előtt, ahogy a hal "A TISZA VIZE VELEM VAN!" kiáltással felvergődi magát, kicsapja anya kezéből a fegyvereket és tökéletes önvédelmet alkalmazva, kivetődik az ablakon. Apának a telefonjába már be volt ütve a 104, mikor filmbe illően csúsztunk be és tárult szemeink elé a következő látvány:
Fal, függöny, padló, plafon, anya, pult, a házunk előtt elsétáló néni, hal... MINDEN CSUPA VÉR! Az a népművészeti edény ponty meg tovább vergődött a vízben, immáron fej nélkül, ami valahol Afrikában heverhetett, mivel anya azzal a lendülettel dobta el, ahogy az az izé rácsapta a véres vizet...
Anya pedig, megelégelve, hogy tovább vergődik, fogta a halat és egy ízléses, harminckét obszcén szóból álló, nem éppen Nutella evésről szóló mondattal vágta be a fagyasztóba. Ami nem elég, még hal(l)hattuk, ahogy tovább dobol, nyilván, próbálta oldani a hangulatot.
Tehát, a halászlé idén elmaradt, mivel anya közölte, hogy ha egy hallal ekkora gond volt, mi lenne a halásszal, így maradtunk a mezei húslevesnél.

Majd két órányi halvergődéssel később, apa felajánlotta a vörösbort kedves rokonainknak, akik itt voltak nálunk. Elővette a dugót, bevonult a konyhába, hallottuk a számolásokat..
"Basszus, megjött!"
A következő pillanatban apa furán oldalazva, a kényes helyet takargatva oldalazott ki mellettünk, majd kért két percet ahhoz, hogy feldolgozza az imént történteket.
S ez csak egy karácsony volt. A további fokozásokról ne is feledkezzünk meg!

Hova tovább?

Igaz, még két év van hátra, azonban az ember soha nem kezdheti elég korán. Én, ma csak úgy puszta felindulásból látogattam el az ezért felelős oldalra, s mire végiglapozgattam azokat a főiskolákat, egyetemeket, konkrétan húsz ősz hajszállal öregedtem.

Arról azért nem volt szó, hogy kínozni is fognak minket!

Szép dolog a továbbtanulás, ámde már a programokat fárasztó volt végigolvasni. Jelenleg tanácstalan vagyok, merre induljak (előre, utcaseprőnek, kevés belőlük a lelkiismeretes), egyelőre a nagy cél a felnőtté válás, viszont az meg nem hozza magával a döntést, a fene vinné el!
Éppen kinéztem egy szimpatikus szakmát számomra, ami viszonylag közel áll hozzám. Az egy dolog, hogy eleve megpróbálni is egy megméretettés, s az se biztos, hogy élve kerülsz ki onnan (nem, nem dublőrnek készülök), mert ülni ott a székben, szorongatni a kis mappádat, benne azzal a két papírral, amit nemrég töltöttél le Internetről, nehogy "szürke egér szindróma" miatt elhajtsanak, elég bizarr.
Kommunikáció? Menni fog az.
A felvételibizottság: Üdvözlöm!
Én: Ööööö.
Felvételibizottság: Na, azzal az erővel forduljon ki ebből a teremből, amilyennel ide befáradt.

Még mielőtt valaki beszólna esetleg, hogy nem így történik, nem ismer pontosan engem. Az egy dolog, hogy maga a Katasztrófa, Síva, a pusztító és a Szerencsétlenség lakozik bennem, ámde ezeknek az elegye... jobb, ha bezárnak egy gumiszobába.
Vegyük az alábbi helyzetet:

Biztonsági őr, koncerten: rajongó vagy?
Én, mint egy izgatott csivava, ugrálok le-fel, és nem azért, mert pisilnem kell: IGEN!
Biztonsági őr: Akkor takarodj vissza a sor végére.

Én pedig búslakodva, hússzor is visszanézve, hátha meggondolja magát, megyek vissza húsz kilométert, csakhogy kiálljam a sort újra és újra, míg el nem mennek a kedvenceim. Ergo, mikor a mázlit osztották, én nagy valószínűséggel a mustárt ehettem össze a cseresznyével, és éppen jótékony hatásait élvezhettem. Vagy szimplán nem szóltak nekem.
Múltkor is, mikor a harmadik fellépésemen hívtak ki név szerint, tőlem magasabb emberek voltak a fellépők. Először volt egy kis kisebbségi komplexusom, azért, mert mindegyikük kezdődött három méternél, és velem ellentétes neműek voltak. Valahogy ellensúlyoztam ezt az érzést, mert nekem sikeres a mellre gyúrás, így mondhatni, nagy mellbedobással csörtettem ki, mikor hála a törpeségemnek, nekimentem az egyik asztalnak. A többiek nem! De én igen.
Ahhoz képest, hogy kicsi vagyok, simán lebontom az egész kócerájt úgy öt másodperc alatt. S még segítség se kell hozzá!
S akkor most hova tovább?

Buldózernek. 

Blogok nyomában

Sherlock Holmes jelen, készen az akcióra.

Figyelem! Néhány történetéből szó szerint idézek, a címet nem említem, megőrizve az inkognitóságát ezzel.

Ugyebár vannak ezek a fiúbandák, akiktől minden második lány meghal, a maradék pedig temeti őket. Apa csak tenyészbikáknak szokta őket hívni.

S mit csinál a leleményes lány, ha nem bír a hormonjaival? Történetet ír, amiben rendszerint már a nyolcadik részben a harmadik gyerekét várja, viszont előtte Káma Szutrát megszégyenítő részletességgel írja le, hogyan is hozza a gólya a gyereket.

A kutya fülétől kezdve minden benne van, ami csak szükséges egy magyar rajongói szappanoperához, egészen a hetedhét országra szóló lakodalommal befejezőleg, és a legszebb ebben az, hogy már az első résznél úgy érzed, hogy a főhősnő élete mellett Supermané egyenesen unalmas és szürke.

Első pont: a találkozás.

Ilyenkor még az agy úgymond nem indul be, és a főszereplők nem a levegőben ringatózva, mint a madár, hanem a Földön találkoznak. A lány rohan, nekiment valakinek és merő véletlenből ráönti azt a szutykot, ami épp a kezében van.

Fiú kávés/teás/citromszörpös lesz, s még nem is az, hogy káromkodással megköszönné a lány szíves hozzájárulását a ruhája tönkretételéhez, dehogy. Nem tudom, mi, talán a pohár csinos dőlése, megtetszett a fiúnak, így elhívja randira. Nem baj, ha a csajnak barátja van... annak majd bever egyet a kilencezredik részben. Az se, hogy mind a ketten sietnek... csak jer velem és csapassunk egy randit.
Szóval, lányok, mindig legyen kéznél valamilyen üdítő. Én viszem a málnaszörpöt, és ha "nem direkt" tökön löttyintem a fiút, még nevethetek is, hogy ‘dikk, neked is megjött?‘.
Innentől kezdve jönnek a kalandok. Veszekedés Mónika show módra, szakítás, aminek következtében még a képek is kettészakadnak, és lehetetlen jelenetek, kezdve azzal, hogy egy jegesmedve piros pöttyös bikiniben jön ki a tengerből, oldalba bök valakit, hogy adjon naptejet, félve attól, hogy leég. Utána meg összehaverkodik egy jetivel.
Habár a kedvencem még mindig a koncerten történő ismerkedés: a lánynak annyi kedve volt eljönni erre a koncertre, mint Maci Lacinak megkóstolni a Medve sajtot. Beáll az utolsó sorba, ámde a fiú szeme, akár a sasé, pláne, ha kitörli belőle a csipát, kiszúrja az egyetlen antiszoc embert, aki pont a tökébe kívánja az egészet. Felhívja maga mellé. Taratatam, a lány az agyában már az esküvő részleteit dolgozza ki, és öt másodperces ismeretséget követően halálosan beleszeret. Sztori ugyanaz ezek után, csak ők már Joshi Baráthoz rohannak, ha úgy van kedvük.

E mellett gyöngyszemeket is találni, ha az ember figyelmesen olvas.
XY háza most messzebb volt. Ilyenkor az ember lelki szemei előtt szabályosan megjelenik egy panelház, aki, mint a Transformersben, átalakul és amolyan 'sétáljatok ti is vazze' stílusban tesz két nyolc kilométeres lépést. Közben pedig a zene alatta: pár unalmas év után, elkapott a kalandvágy...
Terhes vagyok. Egyszer amúgy már voltam tizenhat évesen, elvetettem, de tizenkilenc évesen megbántam, na mindegy. Ez körülbelül ilyen stílus: tejfölt ettem szilvával és mustárral, megfosatott, de inkább beretyóztam a nadrágba. Amúgy így két másodperccel később megbántam, de mindegy.
Két hónapja és hét napja vagyok vele együtt. Ez így még szép is (lenne), ha nem a jegyeseként mutatná be a srácot a nagyszüleinek, és közli, ő lesz gyerekeinek apja. Itt az egyik barátomnak volt olyan beszólása, hogy köpve arra, hogy hajnali négykor felverem a röhögésemmel a szüleimet, meghaltam. Így hangzott: meg úgy nyolc órája, két perce és húsz másodperce. Ja, bocs, már huszonöt.
Ha ronda, a földön alszik, ha nem, akkor az ágyamban és rámászok. Ezt már eldöntötted, aranypofa! Nem számít, hogy lányról beszélsz, ugyan! Rá se ránts. Mondjuk, ez volt az a pillanat, mikor egy kanállal akartam magam szíven döfni, de anya nem engedte.
A legjobb számomra még mindig az volt, hogy már maga az író is elhitte, amit leírt. Totálisan abban a hitben volt, hogy vele történt meg mindez. Az igen!
S még rengeteg ilyen van, ezúttal egy utolsóval búcsúznék:
Hát, innentől kezdve olyan dolgok történtek, ami éppen ideje volt egy tizenkilenc éves lánnyal. Elmentél meginni egy Bambit? OK.
Tehát, tanulság: egy koncerten állj be hátulra, tetováltasd a fejedre az 'antiszoc vagyok' feliratot, majd ha felhívnak színpadra, öntsd le valamivel, hogy tuti legyen a sikered. Majd mentsd el a Balázs Show számát gyorshívóba. Garantáltan nem fogsz unatkozni!

Női humor

A nők humorista karrierje állítólag azért nem fut be, mert a nézők többsége általában ugyanabba a nembe tartozik. Magyarán, ha egy nő fel meri vállalni, hogy azért szorult belé egy kis humorérzék, arra már számíthat, hogy nem éppen simogató pillantások fogják érni.

Ezt megtapasztalhattam nagyjából akkor, mikor jelentkeztem a Humortechnikumra. Ajánlottam az osztálytársaimnak, hogy menjenek el, nem azért, hogy drukkoljanak nekem, Isten ments, akkor már az ellenségeimet hívtam volna meg egy kör vodkára, de mivel huszonvalahány lány van az osztályban, természetes, hogy senkit nem láttam. Az meg már a másik, hogy a jelentkezőket behívták, hogy találkozzanak a zsűrivel, avagy Orosz Györggyel és Trabarnával, s éppenhogy érintette a lábam a küszöböt, máris Trabarna alkalomhoz illő köszöntésével találtam magamat szembe:

Jé, egy lány!

No, igen. Elsőre betalálta, mi a nemem, a nyelvem hegyén volt már a csípős válasz, hogy "fiú vagyok, csak jól titkolom", utólag már bántam, hogy nem mondtam ki, ugyanis azt azért később hozzátette Orosz Gyuri, hogy reméli, nem fogom magamat elsírni.

Én, eközben magamban: HE?

Az egy dolog, hogy a könnycsatornánk gyakran megreped és hajlamosak vagyunk sírni, viszont el tudjuk viselni azt, ha nem jön be valakinek a dolog. Maximum tőből tépjük le az illető fejét...

Az első megjelenésem jól sikerült. Nagyjából.

A második egy bálon volt, ahol már javából a pohár fenekére néztek, és csak akkor figyeltek volna fel rám, ha esetleg boros üvegnek öltözve vonulok fel, de akkor se tartott volna tovább a rám eső figyelem másodperces időtartama ötnél, mert én ugyan bele nem fulladok a Tokaji Aszúba. Elnézést minden borásztól, meg borésztől, azonban az alkoholizmusom olyan szinten elfajzott, hogy már attól menekülök, ha a közelembe kinyitják.

A harmadikat meg se említem. Ha rémálmaim vannak, akkor ez kísért, inkább találkoznék Godzillával nyolcezerkétszázharminckettőször, minthogy újra átéljem. Tény, a humoristával is megesik, hogy fáradt és lehet, hogy meglátszik a teljesítményén - micsoda szakmabeli titkok! -, azonban én olyan szinten megeresztettem magam, hogy jó, hogy nem erjedtem már. Akkor lehet, hogy érdekesebb lettem volna.
Főként azért volt az utóbbi, mert nők voltak a nézők között. S tudjuk, milyenek a nők: ha a pasi röhög, aki a párjuk, vasvillával böki oldalba, hogy mit képzel magáról. Ha tovább nevet (s nem azért, mert a vasvilla csiklandozta), a következő állomás a traktorral való gázolás lesz. Pláne úgy, hogy előtte azért lement egy-két pohár koktél, és még ha nem is akarja elgázolni, úgy is sikerül neki.
Kicsit nagy önbecsmérlés ez részemről, ahogy nyilatkozom magamról, meg a lányokról, de ez tény. Vagy tököt növesztesz, ha fel akarsz lépni, vagy mész a kulisszák mögé, ahol írod a poénokat darabszámra, s egy pasi szájából talán jobban elkel. De az is lehet, hogy kiszagolják, hogy hú, vazze, ezt nő írta!

Miért is? A női humorhoz gondolkozni kell.

A férfiak többségének a gondolkozás olyan luxus, amit nem engedhetnek meg maguknak (feminizmus faktor tízes skálán egy ezres), a nőknek meg pörögni kezd az agyuk, és két másodperc után rájönnek, hogy EZ NŐ MŰVE!

Tűzoltó készüléket be, tűzálló ruha fel, és talán túléled a támadást. Az is lehet, hogy nem. A tűz veszélyes, pláne egy nő kezében.

Szóval... aki erre a szakmára vágyik... inkább növesszen tököt.

Mindennek a kezdete

Reggelt, délelőttöt, delet, délutánt, estét, attól függ, melyik napszakban tévedtél erre a blogra... Vagy ha részeg vagy, akkor hajnalt. Habár, ha macskajaj kellős közepén lennél, kétlem, hogy két hányás között pont az én sztorijaimat nézed. Ha így lenne, akkor most vagy hányhatnékod van ettől vagy jobban érzed magad tőle. Nekem mindkettő elismerés, mert a lényeg: érzelmeket váltottam ki.

A címet nézve, igen, éjjel tizenegykor, kettő orrfújás szünetében nem tudtam bonyolultabbat kitalálni. Mire jött volna az ihlet (vagy ahogy osztálytársaim németesítették: ichlet), addigra Tüsszentés Barát is megérkezett, tehát hosszabbra nem futotta. Majd, hogyha az a nyolcvan liter Aszpirin C, amit lehúztam, hatni szándékozik, és az agyam se vonul el Hawaii-ra (neki jól megy), összehozok egy barokkos körmondatot, csakhogy a hiány ne maradjon meg.

Most pedig, ünnepélyes keretek között, átadom a szót a humornak (? - kérdéses elem), amiért ez a blog megalakult.

Fiúknak, sok szeretettel, húsvét alkalmából:

"Zöld erdőben jártam,

A parfümtől teljesen eláztam,

Megláttam egy hímneműt,

Szabad-e rálocsolni e nedűt?"

S mivel válasz megvárása nélkül öntik rám mindig az egész üveg kölnit, én se várom meg. Utána pedig visszakövetelem azt, amit adtam. Más tojásokat nem kérek, köszönöm!