Női humor

A nők humorista karrierje állítólag azért nem fut be, mert a nézők többsége általában ugyanabba a nembe tartozik. Magyarán, ha egy nő fel meri vállalni, hogy azért szorult belé egy kis humorérzék, arra már számíthat, hogy nem éppen simogató pillantások fogják érni.

Ezt megtapasztalhattam nagyjából akkor, mikor jelentkeztem a Humortechnikumra. Ajánlottam az osztálytársaimnak, hogy menjenek el, nem azért, hogy drukkoljanak nekem, Isten ments, akkor már az ellenségeimet hívtam volna meg egy kör vodkára, de mivel huszonvalahány lány van az osztályban, természetes, hogy senkit nem láttam. Az meg már a másik, hogy a jelentkezőket behívták, hogy találkozzanak a zsűrivel, avagy Orosz Györggyel és Trabarnával, s éppenhogy érintette a lábam a küszöböt, máris Trabarna alkalomhoz illő köszöntésével találtam magamat szembe:

Jé, egy lány!

No, igen. Elsőre betalálta, mi a nemem, a nyelvem hegyén volt már a csípős válasz, hogy "fiú vagyok, csak jól titkolom", utólag már bántam, hogy nem mondtam ki, ugyanis azt azért később hozzátette Orosz Gyuri, hogy reméli, nem fogom magamat elsírni.

Én, eközben magamban: HE?

Az egy dolog, hogy a könnycsatornánk gyakran megreped és hajlamosak vagyunk sírni, viszont el tudjuk viselni azt, ha nem jön be valakinek a dolog. Maximum tőből tépjük le az illető fejét...

Az első megjelenésem jól sikerült. Nagyjából.

A második egy bálon volt, ahol már javából a pohár fenekére néztek, és csak akkor figyeltek volna fel rám, ha esetleg boros üvegnek öltözve vonulok fel, de akkor se tartott volna tovább a rám eső figyelem másodperces időtartama ötnél, mert én ugyan bele nem fulladok a Tokaji Aszúba. Elnézést minden borásztól, meg borésztől, azonban az alkoholizmusom olyan szinten elfajzott, hogy már attól menekülök, ha a közelembe kinyitják.

A harmadikat meg se említem. Ha rémálmaim vannak, akkor ez kísért, inkább találkoznék Godzillával nyolcezerkétszázharminckettőször, minthogy újra átéljem. Tény, a humoristával is megesik, hogy fáradt és lehet, hogy meglátszik a teljesítményén - micsoda szakmabeli titkok! -, azonban én olyan szinten megeresztettem magam, hogy jó, hogy nem erjedtem már. Akkor lehet, hogy érdekesebb lettem volna.
Főként azért volt az utóbbi, mert nők voltak a nézők között. S tudjuk, milyenek a nők: ha a pasi röhög, aki a párjuk, vasvillával böki oldalba, hogy mit képzel magáról. Ha tovább nevet (s nem azért, mert a vasvilla csiklandozta), a következő állomás a traktorral való gázolás lesz. Pláne úgy, hogy előtte azért lement egy-két pohár koktél, és még ha nem is akarja elgázolni, úgy is sikerül neki.
Kicsit nagy önbecsmérlés ez részemről, ahogy nyilatkozom magamról, meg a lányokról, de ez tény. Vagy tököt növesztesz, ha fel akarsz lépni, vagy mész a kulisszák mögé, ahol írod a poénokat darabszámra, s egy pasi szájából talán jobban elkel. De az is lehet, hogy kiszagolják, hogy hú, vazze, ezt nő írta!

Miért is? A női humorhoz gondolkozni kell.

A férfiak többségének a gondolkozás olyan luxus, amit nem engedhetnek meg maguknak (feminizmus faktor tízes skálán egy ezres), a nőknek meg pörögni kezd az agyuk, és két másodperc után rájönnek, hogy EZ NŐ MŰVE!

Tűzoltó készüléket be, tűzálló ruha fel, és talán túléled a támadást. Az is lehet, hogy nem. A tűz veszélyes, pláne egy nő kezében.

Szóval... aki erre a szakmára vágyik... inkább növesszen tököt.